A fóbia
(görög szó, jelentése: iszony) irracionális félelem valamely meghatározott
dologtól vagy élethelyzettől (pl. tömegtől, bezártságtól, magasságtól,
utazástól, betegségtől, vértől vagy akár bizonyos állatoktól, tekintet nélkül
azok tényleges veszélyességére). Becslések szerint a társadalom körülbelül
egynegyedének van valamilyen fóbiája, ám nagyon sokakról ez sohasem derül ki,
mert nem fordulnak vele orvoshoz, legföljebb akkor, ha már jelentősen
befolyásolja életvezetésüket.
A fóbia ritkán áll egyedül; gyakorta
pánikbetegséggel, depresszióval kapcsolódik össze, és általában akkor tekintik
csak betegségnek, ha szorongásos tünetek kísérik (pl. szédülés, izzadás, hideg
vagy meleg hullámok, súlyosabb esetben mellkasi fájdalom, fulladás,
halálfélelem). Bizonyos esetekben persze nem is könnyű meghúzni a határvonalat
az indokolt óvatosság és a beteges rettegés között. Tipikusan ilyen a
kutyafóbia, hiszen a kutya valóban lehet veszélyes, a kutyafóbiában szenvedő
ember azonban a legártalmatlanabb kölyökkutyától is retteg, sőt gyakran már
attól is pánikba esik, ha várható, hogy találkozni fog egy kutyával. Persze a
galambtól vagy az egértől való félelemről könnyebb kimondani, hogy
irracionális, különösen akkor (ilyen is van!), amikor a betegből már a madár
tollának érintése is pánikreakciót vált ki.
Az
állatoktól való beteges félelem az ún. specifikus fóbiák csoportjába tartozik.
Tipikusan gyermekkorban kezdődik, és 75-90%-ban nőket érint (a fóbiák más
csoportjainál is jellemző a nők magasabb aránya, de nem ennyire kiugróan).
Kialakulásában szerepet játszhat az öröklődés (a betegek 40 százalékánál a
szülőknek is van valamilyen fóbiája), de valamilyen negatív élmény, vagy a
fentebb már említett gyerekkori negatív kondicionálás is. A gyermek- vagy
serdülőkorban jelentkező fóbia a későbbiekben sokszor magától megszűnik, vagy
kezelés nélkül is enyhül, de az is megeshet, hogy egész életen át megmarad. A
vele való együttélés néha egyáltalán nem okoz problémát, hiszen ha valaki pl. a
kígyóktól vagy a pókoktól iszonyodik, az könnyen elkerülheti fóbiája tárgyát.
Ám a kutyáktól való irracionális rettegés szélsőséges esetben akár odáig
vezethet, hogy a beteg csak kísérővel meri elhagyni otthonát.
A kutyafóbia
megszüntetésére irányuló terápia többféle lehet. A kezdeti beszélgetés során a
pszichiáter feltárja a betegség kialakulásának gyökereit, majd a beteg
általában eleinte csak fényképek, ábrák segítségével kezdi meg a barátkozást
félelme tárgyával. Gyerekek esetében hatékonyak lehetnek a mesék is, amelyeknek
főszereplője egy kedves kutya. A következő lépésben a páciens először csak a
kutya képét érinti meg, majd egy játékkutyát simogat. Fokozatosan jut el a
valódi, hús-vér ebekkel való személyes találkozásig (természetesen a teljesen
megbízható kutya gazdája és a terapeuta jelenlétében), később a kutya
megérintéséig, sőt sétáltatásáig. Kicsiny gyerekek kezdődő kutyafóbiájának
megszüntetésére alkalmas lehet egy saját kölyökkutya is, akinek a jelenlétét a
gyereknek (mintegy "mély vízbe dobva") meg kell szoknia, ez a módszer
azonban visszafelé is elsülhet, ha a kiskutya a gyerek kezdeti rémüldözésétől
megijed, vagy túl rámenősen játszik kis gazdájával.
Egy azonban
bizonyos: a kutyától való félelem megszüntetése elképzelhetetlen egy kutya
közreműködése nélkül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése